Elindult a Tamási központú szennyvízfejlesztési projekt – sajtónyilvános nyitórendezvényt tartottak

2025.04.18. | Hírek

Elindult a Tamási központú szennyvízfejlesztési projekt – sajtónyilvános nyitórendezvényt tartottak

Tamási, 2025. április 17. – Ünnepélyes nyitórendezvénnyel vette kezdetét a „Tamási központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése” című projekt megvalósítása. A Tamási Város Önkormányzatának Dísztermében tartott eseményen Porga Ferenc polgármester köszöntötte a résztvevőket, majd részletes tájékoztatót adtak a projekt jelenlegi állásáról és a következő fejlesztési lépésekről. A tájékoztatót Horváth Csaba, az Alisca Bau Zrt. területi vezetője folytatta, aki egy látványos ppt-ben mutatta be a projekt indulását és azóta történt fejlesztéseket.

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló beruházás során Tamási, Nagykónyi és Pári települések önkormányzatai, az Építési és Közlekedési Minisztérium konzorciumi vezetésével, összesen 6,902 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesültek. A KEHOP_PLUSZ-2.1.10-23-2024-00022 azonosítószámú projekt célja a korszerű, környezetbarát szennyvízelvezetés és -kezelés kialakítása, amely hosszú távon csökkenti a környezeti terhelést, és biztosítja a fenntartható településüzemeltetést.

A rendezvényen elhangzott, hogy a projekt kiemelt jelentőségű a térség infrastruktúrájának modernizálása szempontjából. A tájékoztatót követően a vendégeket svédasztalos állófogadáson látták vendégül.

A projekt megvalósítása nemcsak környezetvédelmi, hanem gazdasági és társadalmi szempontból is jelentős előrelépést jelent a részt vevő települések számára.

Hírek

júl 02 2026

Megkezdődhetnek a rákötések

A „Tamási központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése” projekt újabb fontos mérföldkőhöz érkezett. A tamási szennyvíztisztító telep...
jún 25 2026

Rádióbeszélgetés: Tamási központú agglomeráció szennyvíz-elvezetésének és tisztításának fejlesztése

A Tamási Rádió 2026.03.22-i Helyi Járat című adása Horváth Csabával és Pelcz Róberttel, a Tamási központú agglomeráció szennyvíz-elvezetésének és tisztításának...
máj 08 2026

Lezárult a próbaüzem a tamási szennyvíztisztító telepen

A „Tamási központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése” projekt keretében újabb fontos mérföldkőhöz érkezett a beruházás: Tamásiban...
ápr 08 2026

Hamarosan lezárul a szennyvízfejlesztés Nagykónyiban

A „Tamási központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése” projekt keretében Nagykónyiban a kivitelezési munkálatok a befejezésükhöz...
márc 16 2026

A telepen és a városban is halad a szennyvízberuházás

A „Tamási központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése” projekt keretében továbbra is ütemterv szerint haladnak a munkálatok. A beruházás...
jan 21 2026

Stabilan halad a szennyvíztisztító telep próbaüzeme Tamásiban

A „Tamási központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése” elnevezésű beruházás keretében a szennyvíztisztító telep próbaüzeme már a harmadik...
dec 16 2025

Elindult a szennyvíztisztító telep próbaüzeme

A „Tamási központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése” elnevezésű beruházás újabb mérföldkőhöz érkezett. A több települést érintő...
szept 10 2025

Tamásiban, Páriban és Nagykónyiban ütemesen zajlanak a szennyvízfejlesztési munkálatok

A „Tamási központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése” elnevezésű beruházás továbbra is a terveknek megfelelően halad, amelynek...
jún 19 2025

Folyamatban a szennyvízfejlesztési munkálatok Tamásiban, Páriban és Nagykónyiban

A nyári hónapokban is lendületesen halad a „Tamási központú agglomeráció szennyvízelvezetésének és -tisztításának fejlesztése” című projekt megvalósítása, amely három...
ápr 28 2025

Jelentős előrelépés Tamási szennyvízkezelési fejlesztésében

Jelentős előrelépés Tamási szennyvízkezelési fejlesztésében Tamási, Pári és Nagykónyi települések közös környezetvédelmi beruházása révén jelentős előrelépés történt a...